Nézni vagy olvasni, ez itt a kérdés…

Ha e sorokat olvasod, biztosan hódolsz a könyvolvasás szenvedélyének, legalábbis feltételezem, hogy egy olvasni nem szerető ember nem látogat könyves blogokat. Ha pedig az olvasás rabja vagy, akkor biztosan gyakran előfordul veled, hogy bevásárlóközpontokban, sétáló utcákban vásárlás közben be-betévedsz egy-egy könyvesboltba, vagy ha ellen is állsz a kísértésnek, és nem mész be, a kirakatot akkor is megnézed… Ha pedig erre nincs lehetőséged, akkor meggyőződésem, hogy egy-két online könyváruház heti hírlevele biztosan kiköt elektronikus postaládádban. Ha pedig fentiekben igazam van, akkor elmondhatjuk, hogy ismered a mai könyves piac kínálatát. Nem tudom ezzel ki hogy van megelégedve, én mindenesetre nem nagyon preferálom az általam csak „azt olvassuk, amit nézünk” elvnek nevezett  fő irányvonalat, ami a mai könyvpiacot mozgatja. Hogy mit is értek ez alatt? Természetesen azt, hogy a legtöbb mai könyv borítójáról egy-egy moziplakát kicsinyített mása köszön vissza. Mintha minden adaptációkról szólna. Persze valahol érthető, hiszen ha egy film reklámjára sokat költöttek, akkor az elviszi a hátán a könyvet is, ezzel nyilván sokat lehet spórolni, de azért nem biztos, hogy be kellene érni csak ezzel… Na jó, persze, itt is vannak kivételek. Illetve nem is, belegondolva itt nem kivételek vannak, hanem kasztok. Legalábbis most így a fejemben három nagy csoportot sikerült felismernem a filmadaptációs könyveknél… vagy könyvadaptációs filmeknél…

Az első, a konvencionális – ami mára már kihalófélben van, de legalábbis ritka –, amikor egy könyv annyira jól sikerült, annyira olvasott volt, hogy fel kellett rá figyelnie a filmes iparágnak. Szinte biztos vagyok benne, hogy mindenki tud sorolni ilyen klasszikusokat, mint például a Száll a kakukk fészkére, az 1984, az Egerek és emberek, az Elfújta a szél, … A lista nagyon hosszú lenne. Ezek olyan művek, amik annyira meghódították az olvasóközönséget, hogy szinte biztos volt, hogy egy filmes változat is csak nyerő projekt lehet.

A második csoport az első inverze: amikor egy film (vagy újabban sorozat) annyira megtöltötte a mozis, tévés kasszákat, hogy azt remélték könyves berkekben, hogy a nyomtatott változat is szállítja majd a zöldhasúakat. Példaként itt is sok hozható. Ha sorozatról beszélünk ott van a Helyszínelők, a Columbo, de még a Szívek szállodáját is láttam könyvbe… Ha pedig filmre gondolunk akkor itt van például az általam már posztolt Most már elég! vagy az Arachnophobia.

És van mostanság egy harmadik csoport is. Amikor az író már úgy írja a könyvet, hogy abból egyből készül is a forgatókönyv. A legsikeresebb alakja ennek a „mozgalomnak” Nicholas Sparks. Szinte nincs olyan könyve, amiből ne készül volna mondhatni azonnal film is. Ha véletlenül nem ugrik be egy sem, íme egy-két cím: Üzenet a palackban, Szerelmünk lapjai, Éjjel a parton, stb. De vannak Sparks mellett mások is, akik egyből keresik a filmes lehetőségeket. Például szintén egy általam is olvasott: a Viharsziget.

A kérdés most már csak az, hogy a három csoportot vizsgálva melyikről lehet elmondani, hogy sikeres olyan tekintetben, hogy mind könyvileg, mind filmileg maradandó élményt okozzon? Sajnos erre reális választ várni, talán úgy lehetne, ha piackutatást csinálnánk, eladási, nézettségi statisztikákat böngésznénk, de tartok tőle a valódi adatok lakat alatt vannak, így csak szubjektív eredményeket állíthatunk, hiszen nem marad más csak az örök érvényű „ízlések és pofonok” rendezési elv.

Így egy saját ízlés szerinti összegzést tennék. Ha az első csoportot nézzük azt mondom, hogy ott feltétlenül a könyv a favorit. Gondoljunk csak bele: az olvasás azért olyan varázslatosan jó dolog, mert használhatjuk a fantáziánkat. Elképzelhetjük magunknak a szereplőket, a helyszíneket, mindent a saját világunk, felfogásunk szerint alakíthatunk. Filmen pedig már csak egy ilyen elképzelést kaphatunk vissza. Ott már nem az igazi történetet láthatjuk, hanem azt a verzióját, amit a rendező belelátott. Az ott, az első csoportnál említett példáimnál a filmadaptációkba voltak jelentős színészi alkotások, mint Nicholson a Száll a kakukkban, vagy Malkovich az Egerek és emberekben, de az ő fantasztikus játékuk nem tudja visszaadni azokat a finom lelki rezdüléseket, amit a könyv feltár előttünk. Ráadásul ezeknél a műveknél azét illik hű maradni a könyvhöz, amitől a film unalmassá válhat azok számára, akik már olvasták azt. Nekem például ilyen volt a Gyűrűk ura első része. Hallom a felhördülést, de be kell vallanom végig se tudtam nézni. Aztán persze van olyan is, amikor nem lehet 100%-ban ragaszkodni a történethez, de ezt tudja feledtetni a látványvilág; ilyenek nekem például a Harry Potter mozik. De éltem már meg olyat is, amikor egy film végképp nem ragaszkodott a könyvhöz, így valami teljesen másat kapunk a végén, mondjuk ide fel tudom hozni a Suttogót.

A második csoport, hát hm. Ez elég érdekes, hiszen itt az után gyártott szerep a könyvé, és hát hogy lehetne akkor jobb? Nem is az. Igaz be kell vallanom, még soha nem vettem a kezembe Helyszínelőkös könyvet, de nem is szeretnék, mert egyszerűen nem hiszem, hogy egy olyan sztorira több időt kellene pazarolni, mint az a 45 perc, amit néha az ember elkap a tv-ben. Azért ezek mégiscsak többnyire rideg gyilkosságok, nem olyan finom lelki tusák, mint amikkel Agatha néni szórakoztat bennünket. Az igenis megér egy-egy délutánt, de ezek filmből könyvesek nekem nem esnek ilyen kategóriába. Ha nem a sorozatokkal foglalkozunk, hanem a filmekkel, hát ott se sokat foglalkoztak vele, hogy a fenti példáimban a szereplők által megélt identitás-válságokat részletezzék, inkább a sztori száll dominált, így sajnos nem tudtak felülemelkedni vizuális őseiken.

A harmadik csapat az maga az abszolút kérdőjel. Ha előbb látom a Viharszigetet, mint ahogy olvasom, nyilván nem tetszett volna annyira a könyv, de így hogy előbb olvastam, és már tudom a slusszpoént, a film nem fog lekötni. Sparks regényeinél se lehet elhatárolódni egyik verziótól sem, hiszen ha az ember érzelgős hangulatban van, szívesen eltölt vele egy délutánt akár a tv elé kuckózza be magát, a könyv mellé. Annyira pedig egyik műve se okozott katarzist, hogy mindkét verzióra időt szánjak.

Akárhogy is, az biztos, hogy ezt a két dolgot, mint a film meg a könyv, sajnos már nem fogjuk tudni szétválasztani. Csak azt tudom remélni, és kívánni minden könyvbarátnak, hogy a filmes adaptációk inkább az első csoportomból kerüljenek ki, hiszen az azt jelentené, hogy született egy újabb gyöngyszem, amit minél többünknek kézbe kell vennie, a nem olvasóknak pedig meg kell majd néznie.

Légy te az első hozzászóló!

Hozzászólás írásához lehetőséged van egy külső szolgáltatás felhasználójaként belépni, amennyiben rendelkezel ilyennel. Ha nincs fiókod egyik szolgáltatásnál sem, akkor töltsd ki a lentebbi mezőket.


A * -al megjelölt mezők kitöltése kötekező!