Válasz egy eldeformált kínai közmondásra

Ismét letelőben van egy hét Az olvasás 7 hetéből, és persze megint az utolsó pillanatra maradt az e heti bejegyzés megalkotása. Ami nem jelente nagy gondolt, ha az aktuális témák nem adnák fel ennyire a leckét. :) Mivel nincs nagyon ihletem egyikhez sem, hát ráhagyom magam pedagógusi véremre, majd az vezet miközben megpróbálom saját ízlésem szerint szétszabdalni a kínai közmondásból csinált szójátékot. :)

De hogy mindenki értse miről is gagyorászok: a hét egyik témája „Az vagy, amit olvasol”, azaz lehet-e valakinek a személyiségére következtetni az olvasmányai alapján? Az eredeti kínai közmondás úgy hangzik, hogy “az vagy amit eszel”. Ez mostanában elég divatos lett az uralkodó fitness-láz miatt, ezért egyre gyakrabban lehet hallani magát a közmondást is, meg a felkapottsága miatt az átültetett verziókat is: az vagy amit csinálsz, az vagy amit felveszel, stb. Na de nem okoskodok tovább, inkább nézzük ezt a verziót: az vagy amit olvasol… Az vagy amit olvasol???

Csupán magamból kiindulva – ha feltenném ezt a kérdést a “könyvmoly társadalomnak” szinte biztos vagyok benne, hogy többen válaszolnának nemmel, mint igennel. Ezt azért gondolom, mert egy: kiszámíthatóak nyilván kevesen szeretnek lenni; kettő: ha valaki szeret olvasni igyekszik arra törekedni, hogy minél szélesebb skálát bejárjon, hogy minél több író világába, minél több korba belekóstoljon… Sok-sok véletlenszerűen választott könyvnél pedig ki tudna bármire is következtetni? Persze mindent meg lehet közelíteni sok-sok aspektusból. Például lehet azt mondani, hogy jó-jó sok-sok írótól vett könyvek oké, de azért fő irányvonalat lehet találni, mint műfaj, mint stílus, stb. Ez igaz is, de vajon abból mit lehet leszűrni? Ha valaki már járt az oldalunkon, és megnézte miket is olvasok általában, akkor körülbelül azt láthatja, hogy szeretem a kalandregényeket, a krimiket, a drámákat, és olykor lazításként jöhet némi rózsaszín limonádé, némi női irodalom. De mit árul ez el rólam?

Valamikor az ősidőben, még középsuli utolsó évében el lehetett menni továbbtanulási tanácsadásra. A legális lógást ki kellett használni, így elmentem. Egy kedves pszichológus néni elém tett egy tesztet, hogy azt töltsem ki, és utána megmondja a tutit. Az egész kérdőív olyan pontokból állt, hogy mit szeretnél csinálni inkább: számítógépet használni, vagy erdőt járni? Ilyen értelmetlen párosítású dolgokból volt rengeteg, és mindet átgondoltan, öszíntén meg is válaszoltam. Sajnos van egy olyan gyenge tulajdonságom, hogy az orvoslással kapcsolatos témáktól meglehetősen írtózom. Na nem leszek rosszul a vér látványától, de ha lehet elkerülöm. Ezért minden olyan kérdéspárnál, amiben valahogy az egészségügy érintve volt inkább a pár másik felét jelöltem be, mindegy mi volt az, csak nehogy olyasmit találjon ki a néni, hogy márpedig nekem egészségügyi vonal dukálna. Hát nem erre jutott. Helyette azt a diagnózist állította fel, hogy pszichikailag ki vagyok égve. 18 éves voltam akkor, túlfűtve minden létező tinédzserkori hormonnal, de érzelmileg kiégettnek tituláltak… Nagy arculcsapásként ért.

Mindezzel persze nem akarom azt állítani, hogy nem lehet levonni következtetéseket, mert nyilván lehet, csak vigyázni kell mit is vonunk le, és figyelembe kell venni, hogy esetleg lehet más magyarázat, más megoldás is. Sőt, mindig van más megoldás! Például a krimi-szeretetemről lehetne következtetni arra, hogy van bennem némi szadista hajlam, holott ki nem állhatom az erőszakot. Egyszerűen csak annyi a megoldás, hogy szeretem a talányokat, a rejtvényeket, szeretem egy-egy megoldás szép levezetését, a brillináns gondolatmeneteket… Az, hogy kalandregényeket olvasok nem jelenti, hogy távoli tájak beutazása lenne minden vágyam, csupán annyi van mögötte, hogy szeretem az izgalmas történeteket, szeretem, amikor magával ragad egy könyv, amikor belemerülhetek egy másik világba úgy, hogy bármikor megszakíthatom az utazást, bármikor kiléphetek belőle.

Persze mindezek ellenére lelkesen vallom, hogy az ember identitását igenis befolyásolják a könyvek, amiket olvas, amikkel találkozik. Ahogy egy régebbi bejegyzésemben már meséltem: sose fogom elfelejteni milyen hatással voltak rám  kisgyerekkorom meséi. Mennyire megmaradt a mondanivaló, mennyire meg tudta húzni a jó és a rossz kontrasztját egy-egy esti elaltatási történet. Ezek kellenek, fontosak, sokat jelentenek. Csak azt nem lehet eldöntenie egy másik embernek, hogy miként hatnak. Nem lehet tényként következtetéseket levonni semmiből kérdés nélkül. Sok minden kitalálható egy olvasmánylistából, de mielőtt általánosítanánk, mielőtt kategóriákat építenénk kérdezzünk, beszélgessünk, kommunkiáljunk, figyeljünk, hallgassunk meg, mert csak ezek segítségével lehet elmondani ki mi, ki milyen. Tehát maradok a nem válasznál. Nem az vagyok amit olvasok!

Légy te az első hozzászóló!

Hozzászólás írásához lehetőséged van egy külső szolgáltatás felhasználójaként belépni, amennyiben rendelkezel ilyennel. Ha nincs fiókod egyik szolgáltatásnál sem, akkor töltsd ki a lentebbi mezőket.


A * -al megjelölt mezők kitöltése kötekező!