Olvasokkk

Miután a Eric Segal Csúcson (Hosszú az út a dicsőséghez) című könyve a mai napig egy nagyon jelentős mű számomra, nagy érdeklődéssel ugrottam neki az Orvosoknak. Sajnos ebből a könyvből már nem úgy jöttem ki, mint ami hú de jó volt. Igaz a legnagyobb oka ennek nem az író, nem is a könyv, hanem a fülszöveg; ugyanis leírt benne egy olyan eseményt, ami igaz nagyon várható volt a könyvben, de a késői bekövetkezte, meg az események bizonytalanná tehették volna az olvasót, de így hogy a fülszövegbe le van írva, hogy márpedig megtörténik, így nem tudjuk igazán “átélni” miatta a könyvet.
Ezen kívül sajnos nagyon ugyanaz a vonal volt, mint amit már a Csúcsonban felvehettünk, tehát a két könyv stílusa abszolút egybevágó. Viszont ami nekem a legjobban fájt az az összecsapottság. A leghangsúlyosabb események csak egy-egy mondatban játszódtak, miközben nem kulcsjelenetek meg fejezeteken keresztül gyűrűztek.
Így összegezve azt tudom mondani, hogy egy nem rossz könyvet olvashatunk, ha nekiugrunk a vaskossága ellenére az orvosoknak, de sajnos nem kapjuk meg azt az élményt amit a Csúcsontól megkaptunk. De kárpótlásul belepillanthatunk az orvosok mindennapi örlődésébe, ami bármennyire is próbáljuk kívülállóként elképzelni, egy teljesen más világ, mint amit egy “közember” fantáziájával képes felvázolni.