Szerelmes lettem. Hű, ezért most mindenki ki fog utálni, de még egy vallomást kell tennem: senkit nem szerettem aki a XIX-XX. századi magyar regény kategóriában közreműködött. Se Jókait, se Mikszáthot, se Móriczot, senkit. Idáig. Aszlányi halál véletlenül keveredett a könyveim közé. Fogalmam se volt róla ki ő, nem is igen érdekelt. Csak nekiálltam a könyvének. Aztán elkezdte fúrni az oldalam a kíváncsiság, és utána néztem. Bizony, XX. századi magyar író. Az 1900-as évek nagyon eleje, és azért nem ismerhetik őt sokan (bár lehet csak az én életemből marad ki eddig) mert nagyon fiatalon meghalt. Így utólag nagyon örülök neki, hogy nem tudtam ezeket az adatokat, mert abban a pillanatban, hogy megtudtam volna, hogy századfordulós időszak, már dobtam is volna félre a könyvet. Pedig büszke vagyok arra, hogy általában nincsenek előítéleteim. De ezt a korszakot nekem annyira elrontották, hogy kizártnak tartottam, hogy valaha, valakit is kedvelhetnék belőle. Most még többen fognak hülyének nézni, de Rejtőnek is ezért nem álltam neki. Egy rövidke könyv erejéig futotta tőle, de sose éreztem azt a nagy késztetést. Ez sajnos így is marad – egyenlőre. Azért a jég elkezdett repedezni.
De, hogy beszéljek már a könyvről is… Behaltam. Olyan tipikus angol humor amit sokan pestinek minősítenek. Én a kettő között nem érzek sok különbséget, nekem eggyé mosódott, ezért bocsánat, mindenkitől. Szóval tipikus fárasztó – maradjunk ennyiben – humor krimis köntösbe bújtatva. Tiszta fejkapkodás az egész, hogy “akkor most mi is van?”, néha kapizsgálni lehet a fonalat, néhol tiszta homály minden, de ez valahogy ennél a könyvnél nem zavart. Halál ideg tudok lenni mikor mondjuk egy AC könyvet olvasok, és Poirot, vagy Marple öreglányunk olyat kérdez vagy mond, amiből egy szót nem lehet érteni, mert azt hittem már tudom mi a fene is van, és az a kérdés mégis összezavar. De itt… Hát még véletlenül se éreztem késztetést, hogy meg próbáljam fejteni a titkot, mert egyszerűen lehetetlen. Olyan ez az egész, amikor a dobról lefut a damil, és összekeveredik. Csak a naivak kezdik el kibogozni, a rutinosak csak kivágják azt a részt. Nos én nem kivágtam, hanem csak nagy várakozással faltam az oldalakat, hogy “mi fog ebből kisülni?” Most így olvasás után se vagyok biztos benne, hogy mindent értek, de egyet tudok: nagyon jól szórakoztam. Szerelmes lettem Aszlányi stílusába.
Légy te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához lehetőséged van egy külső szolgáltatás felhasználójaként belépni, amennyiben rendelkezel ilyennel. Ha nincs fiókod egyik szolgáltatásnál sem, akkor töltsd ki a lentebbi mezőket.
A * -al megjelölt mezők kitöltése kötekező!