Olvasokkk

Az Én és ők egy olyan könyv, aminek olvasása közben folyamatosan mosolyogsz, nem ritkán hangosan felnevetsz, és biztosan nagyon jól érzed magad a kicsit hóbortos  Gamberini család tagjaként, akik úgy élik mindennapjaikat, hogy bármelyik pillanatban történhet velük valami, ami számunkra mulatságos, az apa számára meglehetősen bosszantó, az anya számára egy “Mennyei tészta!” felkiáltást eredményez, Bruna számára “vacak”, Popnak “grunt!’, Tattit meg a pelusokat nem különösebben zavarja, a többieknek pedig (Rosa – az “álmatag háztartási alkalmazott”, Bú – az eb, Öreg – a kocsi) nincs véleménye. Ezekből a helyzetekből jó sok van a könyvben, így garantált a szórakozás.

Főleg az tetszett a történetnem, hogy kortalan volt:  bármikor, bárkivel megeshetnének ezek a dolgok és mivel az írónő szinte soha nem írja le, hogy kin milyen ruha van, ki milyen autóval jár, akár azt is képzelhetnénk, hogy valamikor napjainkban játszódnak az események. Pedig nem, 1959-ben íródott a könyv. (Nekem 1964-es első kiadásom volt.) Az írónő célja érezhetően az lehetett, hogy egy szórakoztató könyvet adjon a kezünkbe, és ezt szerintem remekül teljesítette is.

Olvasás közben az első nagy derültséget okozó élményem a következő volt: “Popnak használ a jód, és szereti a pizzát*, márpedig a tenger tele van jóddal és pizzával.” Láttam azt a kis csillagot a pizzánál, de nem értettem miért van ott, hogy mit akarnak megmagyarázni vele, aztán elolvastam a lábjegyzetet: “Leginkább a lángosra emlékeztető, számtalan változatban készített, olasz ételkülönlegesség.” – jaaa, hogy 1964-ben a pizza nem volt olyan ismert, mint most…

Vagy egy másik, amin jót nevettem: mindenki azt mondja, hogy bezzeg régen nem voltak még ilyenek a fiatalok, amilyenek most, és akkor egy 1959-es könyvben a következőt olvashatod: “… én, a papája, eltűröm, hogy amolyan bármiféle fiúk csak úgy idejöjjenek és elcsábítsák, a saját házamban. Tudjuk jól, milyenek a fiatalok! Zabolátlanok. Romlottak. Megperzseltek.” Lám, lám, ezek a fiatalok úgy látszik az idők folyamán mindig ugyanolyanok: fiatalok!

Nagyon jól szórakoztam a Gamberini családon, ami persze azt jelenti, hogy most hiányoznak újdonsült “családtagjaim” és vicces történeteik, így alig várom, hogy a kezembe kaparinthassam az Ő és mi című folytatást, ahol tovább élvezhetem az újabb mulatságos helyzeteket.

Köszi Kethy az ajánlást, nélküled szerintem nem vettem volna a kezembe ezt a szuper könyvecskét! :)