Annyi csajos, romantikus könyv került hirtelen a közelembe, hogy megfogadtam olyan olvasási sorrendet választok, hogy egy rózsaszín, egy más. A Jégbezárt szívek erőteljesen a pink irányvonalat képviselte, így most a valami más kategóriából kellett szemezgetnem. Na de mit? – álltam tanácstalanul az esetlegesen szóbajöhetők előtt, mert klasszikus krimihez nem volt kedvem, a modern krimibe összevissza nyüzsögnek – jó igen, nyűgös voltam; és talán pont ezért jött egy olyan képtelen ötlet, hogy katasztrófa-könyvet kéne olvasni.
Ez már csak azért is hülyeség, mert az ilyen tipusú filmek nem éppen a szívem csücskei. Persze azért egy-két kötelező alkotás akad, mint az Armageddon, a Dante pokla, a Daylight, a Holnapután és még biztos hosszan lehetne sorolni – a filmeket, de könyvbe ilyet még nem olvastam, és most kedvem volt. Sőt, ami a legfurcsább, még találtam is. Legalábbis így tűnt…
A Forgószél cím – nekem legalábbis – egy tornádós katasztrófa képét sejtette. Hát sokat ugyan nem tévedtem, és mégis. Ez a könyv sokkal inkább volt politikai, háborús könyv, mint katasztrófás. Itt a hurrikán inkább “csak” egy veszedelmes fegyver volt, mint központi probléma, annak ellenére, hogy mégis a központban volt. Na jó tudom, ez így egyre értelmetlenebb, de ez csak azért van, mert az egész könyv furcsa volt. Minden mozzanata kiszámíthatónak tűnt, de az eloszlása miatt meg mégis váratlan volt. Középszerű volt, de érdekes formában tálalva. Nem azt kaptam amit vártam, és valahogy mégis azt. Aki már végképp nem tud követni, de meg akarja érteni miről is dadogok, mindenképpen vegyen a kezébe egy Bagley könyvet, és szerintem megérti. Nem tudom miért van ez a fickó ennyire mellőzve, mert valamit nagyon tud, csak nem tudom még mit.
Mindenesetre, ha belebotlok még valamikor a jövőben, nem fogom elkerülni, mert meg szeretném fejteni. Persze ha esetleg valakinek ez már sikerült, akkor várom a megoldásokat. :)
Mónika hozzászólása
2012. 02. 20. 19:16
Még jó, hogy megszakítottad a rózsaszín könyvek sorát ezzel, mert már kicsit kezdtünk túlzásokba esni a romantikával.
Kethy hozzászólása
2012. 02. 21. 12:35
Ugye? Szerintem is!
Na de a téli esték ilyenek! 