Olvasokkk

A történetnek volt egy jelen idős, kevésbé érdekes szála és egy múlt idős “jaj, de kíváncsi vagyok, muszáj olvasnom” szála, aztán egy meglepő, bár nem kitalálhatatlan vége. Nem, én nem jöttem rá, hogy mi lesz a végkifejlet, pedig figyeltem, meg gondolkodtam, de azt hiszem olyan lezárást kaptam, ami számomra nem volt elfogadható. Ettől függetlenül tetszett a könyv, csak… Volt benne minden, ami kell, régi ház (régi házakat szeretem), rejtély, gyilkosság, stb.

Annyira, de annyira zavart, hogy nem tudtam kitalálni, mikor is játszódhat a történet! Nem voltam képes elképzelni a szereplők ruháját, a környezetet, semmit! Tisztára felbosszantott! Még ilyet!

Margaretnek milyen jó már! Én is akarok egy antikváriumot, ahol sok-sok jobbnál jobb könyv van, és azt olvasok, amihez éppen kedvem van.

Megtetszett ez az iker sztori, most olyan könyvre fáj a fogam, amiben ikrek a főszereplők, de ilyen éppenséggel nincs a polcomon, úgyhogy keresnem kell valami mást. Lehet, most kellene következnie a Twilightnak?

Amikor elkezdtem olvasni ezt a könyvet, már az első oldalon izgatott lettem. Olyan mondatokat, olyan költői képeket kaptam, ami teljesen magával ragadott. Egyből azt gondoltam, hű ebből lesz valami. Ez az érzés tartott körülbelül a harmadik fejezet végéig. Onnan vagy eltűntek ezek az általam szeretett cikornyás mondatocskák, vagy hozzászoktam. Nem tudom, de egy biztos: onnantól kezdve nem kaptam ki a fejem a sztoriból, hogy „hú b… meg ez is egy mondat volt”!

Igaz, fent említett szövegelemek hiánya miatt kárpótolt az érdekes két szálon fűzés. A sztori is elég ígéretesnek alakult. Aztán jöttek a problémák. Az első nagy lelkesedésemtől fel se tűnt – Móni egy kérdése ébresztett rá -, hogy zavaró, hogy a díszes stílus miatt mintha behatárolhatatlan lenne az idő. A hangulat meglehetősen múlt századinak tűnik, míg egy-két elszórt megjegyzés mintha modern korra engedne következtetni. Ez olykor, főleg a végén összezavart. Aztán, ami miatt nem feltétlenül pozitív élménnyel tettem le a könyvet, az a végkifejlet. Annyira igyekezett a néni egy plussz megdöbbentő csavart belecsempészni a végébe, hogy szerintem kicsit túllőtt a célon. A könyv eleje-közepén még elhangzanak bizonyos találgatások arra nézve, hogy kinek milyen szerepe van az utódokat illetően, de ezt teljesen agyoncsapja a végkifejlet. Így olyan, mintha kettészakadt volna az egész történet. Mintha az írónő rántott volna egyet a vállán, hogy „á mindegy mit írtam eddig, ezzel most úgy ledöbbentem a népet, hogy úgyse emlékszik vissza majd a könyv elejére”.  Nos lehet, hogy ez a stratégia bejött pár olvasónál, de nálam személy szerint nem, így kicsit keserű szájízzel inkább a könyv elején lévő mondatokra emlékszem csak vissza.