Olvasokkk

Kaptam pár könyvet karácsonyra, ajándékba is, kölcsön is, úgyhogy gondoltam olyannal kezdem, ami tuti tetszeni fog, nehogy elmenjen a kedvem. Neki is álltam ennek a Viktor féle kreálmánynak. Vártam a Tea színe alapján a jól megcsinált, igen képies mondatokat, ehelyett kaptam olyanokat, mint például: „szőke picsa”.  (Szóval nyugi Móni, ehhez képest Évától a kiscsajozás már szépnek hat!) Na, ezek után le is álltam egy hétig. Nem, nem, nyugodjon meg mindenki, nem vagyok olyan széplelkű, hogy ne viselném el a káromkodást – igaz, valljuk be nyomtatásban borzasztóbb, mint szóban –, de az a rész tényleg annyira brutálisra sikeredett, hogy le kellett állnom az olvasással.

Aztán mégis folytattam, igaz csak becsületből, mert hát félbehagyni mégse akartam. Jött a következő fázis, egy újabb pofon. Mert oké, hogy a felvezetőben van egy jól elhelyezett mondat miszerint „minden könyv egy másik könyvről szól”, de ennek ellenére igencsak fájó volt tapasztalni, hogy egy-egy bekezdés, vagy csak bekezdés részlet igencsak eszembe juttatott más könyveket. Olvastam kis Harry Pottert, kis da Vinci-kódot, kis Nincs helyed a temetőben-t, és most sajna nem tudom folytatni a listát, de olvasás közben vagy hét régebbi emlékbe futottam bele. És a legidegesítőbb az, hogy gőzöm se volt róla, hogy ezek szándékos hasonlóságok-e, vagy csak véletlen egybeesések? Például hogy mondjuk az alkímiáról írt bölcsek köve rész egy valódi utánajárás e, és én vagyok csak olyan gyopa, hogy Dumbledore kiselőadása ugrott be a Harry kötetek elsőjéből? Vagy, hogy másik példát is hozzak: tényleg tanulmányozta-e Csuang Ce tanait, és csak halál véletlenül idézte Szabó Lőrinc versének utolsó sorát idézőjelek nélkül? Szóval lett pár ilyen kérdőjelem, amikre még most se tudom a választ, de sebaj.

Sebaj, ugyanis jött a harmadik pofon, ami egyben Viktor feloldozása is. Sokszor olyan fokra hágott a könyvben az erőszak, meg a „mocskos” szexualitás, hogy filmben az már dupla 18-as karikát érdemelne. Zavart, és rohadtul nem értettem, de a végére azért csak a helyükre kerültek a részecskék. És amiért tényleg meg kell követnem Gaál urat az elején kialakuló és egyre jobban mélyülő szkepticizmusom miatt, az az, hogy zseniálisan forgatta a lapokat, nagyon tudta manipulálni a könyv engem érő hatásait. Ez tényleg annyira elképesztően jól csinálta, hogy a végén hű de leesett az állam. (Ha valaki olvasta egy nyári bejegyzésem, pont ennek az elpuskázása okozta John Grisam miatti csalódásom. Tehát Viktor, küldöm hozzád John-t egy kis pszichológia továbbképzésre! :)) Ez az élmény mentette meg az Arche-t.

Egyébként, ha már a címnél tartunk, még egy kis szapulás: a bölcsek köve definiálva lett amolyan Rowlingosan, az Utolsó vacsora festménye elemezve lett olyan Dan Brownosan, csak a könyv címe nem lett elmagyarázva sehogy se. Persze oké, az ember tanulmányaiból dereng valami Thalesz féle banda, na de könyörgöm, mi van, ha valakinek ez nem ugrik be?? Az ember legalább a könyv címét értse, nem?