Olvasokkk

Nagyon tetszett A tearózsa című könyv? Vagy nem annyira nagyon? Nem tudom. Győzködöm magam, hogy a maga kategóriájában szuper volt, ám valahogy mégsem érzem az igazinak.

Szeretem az olyan történeteket, amik a múltba visznek vissza, főleg, ha London vagy más nagyváros életébe pillanthatok be elképzelve a szegény negyedeket vagy a díszesebbnél díszesebb ruhakölteményeket. Ha meg egyszerre láthatok bele több mindenbe is, az nekem nagy pozitívum. Ebben a könyvben megismerhetjük a szegények sorsát a 19. század végi Londonban, végigkövethetjük hogyan jut el valaki innen Amerikába és csinálja meg a maga szerencséjét, mindezt úgy, hogy a siker felé vezető út jóformán semmilyen akadályt nem gördít elé attól fogva, hogy elhagyja Whitechapelt. Ez az életút az egyik,  amivel nem vagyok kibékülve. A tömény meseszerűsége még a magamfajta álmodozónak is sok.

Az 1988-as években szedte áldozatait a véres Hasfelmetsző Jack, aki rémtetteivel együtt belekerült a történetbe, de nem mint valami mellékes szereplő, akitől retteg egész Whitechapel, hanem mint egy olyan személy, akinek a kiléte megfejtésre vár. Vagyis ezáltal a mesébe vegyül némi vér,  és szükség van a “nyomozói” képességeinkre is, bár ha Donnelly azt szerette volna, hogy csattanjon a gyilkos kiléte, hát nálam nem jött össze. Az tény, hogy remekül “beültette” Jacket a történetbe, figyelve a valósággal való egyezésekre, legalábbis néhányra.

A könyv négyötödéig faltam a lapokat, persze néha ráncoltam a szemöldököm, ha túlságosan hihetetlen részt olvastam, ám az utolsó 100 oldal elég nehézkesen ment a mérhetetlenül sok, ha lehet az eddigieknél is töményebben összegyúrt massza miatt, amelynek szinte minden lépése kiszámítható volt és abszolút nem okozott akkora meglepetéseket, mint ahogy sejtésem szerint kellett volna. Az utolsó fejezeteket napokig tartogattam, és amikor becsuktam a könyvet, arra gondoltam, hogy ebből a sorozatból ennyi elég is volt nekem, és viszem is vissza a második rész elolvasása nélkül a könyvtárba. Erre most itt ülök és nem tudom eldönteni, hogy mennyire tetszett, ráadásul már a Téli rózsát bújom, persze csak azért, mert kicsit átrendeződtek a főszerepek benne, és talán most nem  lesz minden annyira szép és jó.

Mindent összevetve nem akartam mást a könyvtől, mint egy szelet valósághű múltat, egy élettörténetet és némi izgalmat, amit maradéktalanul meg is kaptam. Szerintem az élettörténet nem tetszése hozza azt az érzést, amitől nem tudom eldönteni, hogy igazából hogyan is állok ezzel a könyvvel. Nagyon tetszett? Vagy nem annyira nagyon? Nem tudom.