Szeretem a krimiket. Nem az erőszak miatt, hanem a nyomozás izgalma miatt.
Rájöttem, hogy igazából krimin belül két műfaj létezik. Az egyik az ahol egy bizonyos embercsoport el van szeparálva a külvilágtól. Ott kapunk egy rejtvényt, hiszen a megoldás véges kimenetelű lehet. Pont ezért szeretem az Agatha Christie történeteket: van 10-15 ember összezárva valahol, és ha ráérzel az ízére kitalálható, hogy mi is történt, de még akkor is kapsz valami meglepetést. A másik csoport pedig az, amikor két laponként bejön egy-egy új szereplő, és esélyünk sincs kitalálni, hogy ki a hunyó.
Mindegyik kategóriába tartoznak nyilván jók is, rosszak is. De ha választanom kell, akkor pont a fejtörő miatt én az első kategóriát részesítem inkább előnybe. Pont ezért örültem meg a Joe Alex könyv fülszövegének olvasásakor, mert már abból kiderült, hogy ez a sztori pont az általam kedvelt csoportba sorolandó. Ezért nagy várakozásokkal vettem kézbe, egy estés olvasmánynak.
Körülbelül a második, vagy harmadik oldalon volt egy versrészlet, aminek elhangzása után utalást kap az olvasó arra, hogy az idézett sorok milyen jelentőségteljesek lesznek az ügy megoldása közben. Ez még jobban felvillanyozott, hiszen ez szintén Agathát idézte. Aztán jöttek a csalódások. A könyv nem hogy nem egy estés nem lett, de három hétig tartott az átrágása. Igaz, hogy ebben mostanság letudott bokros teendőim is közrejátszottak, de a passzivitásom valódi okai jóval inkább a könyv rétestészta hosszúságúra nyújtott unalmas bevezetése, a cselekmény 30 oldalba való belesűrítése, a sztori agyonbonyolítása, a nyakatekert, de előnyt semmiképpen nem jelentő stílusa. Emellett még csak izgalmat se kaptam. Magyarul: ez a könyv nekem borzadály volt. És ezen megállapításomat most még a történethez nem illő hangulatomra se tudom fogni, hiszen azért 3 hétig nincs ugyanolyan hangulati mutatója senkinek, igaz?
Egy dolgot azért meg tudok dicsérni: a fülszöveget. Az ért annyit, hogy rá tudott venni ennek a borzalomnak az átdöcögésére. :(
Kati hozzászólása
2010. 06. 18. 20:47
hű de jó egy könyv lehetett
Kethy hozzászólása
2010. 06. 18. 22:17
Szívesen kölcsönadom, ha szeretnéd!
Balázs hozzászólása
2010. 07. 16. 00:10
Véletlenül találtam ide, de ha már itt vagyok, akkor megosztom: nem vagyok nagy krimifaló, de van két olyan krimiszerző, akinek (majdnem) minden könyvét olvastam. Az egyik Agatha Christie — a másik Joe Alex. Ez utóbbitól (a legelső könyve kivételével) mindegyiket többször is — részben épp a “nyakatekert” stílus miatt. Az Ahol nincs tízparancsolatot is nagyon szeretem, tizenpár éves korom óta sikerült salátává olvasnom azt is.
De hát így kerek a világ: ami az egyiknek borzalom, a másiknak a kedvencek között van számon tartva.
De gustibus…
Kethy hozzászólása
2010. 07. 16. 20:47
Amikor negatív kritikát írok egy könyvről, mindig tartok tőle, hogy esetleg lesz akinek a lelkébe tiprok mondataimmal, hogy talán valakinek a kedvenc könyvét taposom éppen sárba. Ilyenkor azonban az jut eszembe, hogy mikor Móni felvetette ezt a “vezessünk közös blogot” ötletet, úgy álltam neki, hogy akármi lesz, a saját valódi véleményem írom le, nem leszek bólogató lemming, nem helyeselek valamire, csak mert az mások szerint csúcs. Azt várom saját véleményezéseimtől, hogy öt, tíz év múlva olvasmányokból kifogyva valahol visszanézhessem, hogy ki volt az, aki nagyon tetszett, vagy esetleg nagyon nem tetszett, hogy újra tesztelhessem, hátha csak a hangulatom nem volt megfelelő.
A bolgírás másik értelmét abban látom, hogy vélemények ütközhessenek össze.
Ezért két okból szeretnék köszönetet mondani hozzászólásodért. Az egyik, hogy pont azért, mert én ennyire leszóltam, és lám van aki szerint ez jó, biztos vagyok benne, hogy egyszer visszatérek Joe Alexhez. A másik pedig, hogy ennyire jól fogadtad “kritikámat”, hogy nem sértettségből szóltál hozzá, hanem véleménymegosztásból. Szóval ahogy írtad: “így kerek a világ”, ezért remélem a jövőben még sok hasonló építő jellegű véleményt kapunk.
Balázs hozzászólása
2010. 07. 17. 20:18
Akkor még annyit, hogy az ún. ‘whodunit’ (vagyis a klasszikus kitalálós krimi) műfajából nekem a kedvencem épp egy Joe Alex-könyv, mégpedig az Ördögi játszma című. Tényleg azt hiszem, hogy a műfaj egyik legjobb darabja: nincs behozott plusz szereplő, minden adat az olvasó elé van tárva — és tökéletes az átverés.
Ha túl tudsz lépni a szerzővel kapcsolatban kialakult első averziódon, szeretettel ajánlom! 