Úgy havonta egyszer-kétszer, ahogy időm engedi felcsattogok a nagy online könyváruházak oldalaira, szemezgetni az újdonságok között, hátha rábukkanok valami érdekesre. Így akadtam rá a Nyolcra is, amit meg is kértem karácsonyi ajándéknak. Valahogy megfogott a fülszöveg.
Igaz, hogy a blogból látszik, hogy közben azért olvastam mást is, de a karácsony távolsága a naptárban tükrözi azt is, hogy nehezen faltam be ezt a vaskos kötetet. Hogy ennek mi volt az oka, nem tudom. A könyv fordulatos volt, élvezetes, figyelmet igényelt, és le is kötötte azt. Mindkét szál ugyanolyan jól kidolgozott volt, jól voltak elszórva a váratlan fordulatok is, a figurák sem hagytak kívánnivalót maguk után, sőt az főleg szórakoztató volt, hogy olyan alakok voltak a főszereplők a francia szálban, akiket mindannyian “ismerünk”. Sőt ezzel kapcsolatban abszolút kedves volt számomra az élmény, hogy végre Euler alakja is feltűnhetett egy regényben.
Na jó, igen, felsoroltam egy csomó jó dolgot, ilyenkor szokott jönni a “de”, a “bár”, meg egyéb hülye szócskák, csak az a baj, hogy nem tudnám folytatni a mondatot. Ez a regény úgy volt megírva, ahogy egy regényt, egy kalandregényt meg kell írni. És a kaland sem volt mindennapi, amit jól kiszínesített az a naturalista leíró mód, amivel ritkán találkozhatunk. Szóval nem találom a hibát.
Olyan ez, mint amikor megcsinálunk egy receptet, hűen követve minden utasítást, és a végén mégsem érezzük azt az ízt amire vágytunk, és nem leljük az okát. Még azt se mondhatom, hogy az idegesített, hogy ebben a könyvben is – mint a da Vinci-kód óta szinte mindenben -, szabadkőművesek rohangálnak, meg a bölcsek köve mítosz terjeng. A Nyolcban ez annyira máshogy van beleszőve, megjelenítve, hogy tényleg még ez sem zavarhatott. De valami fűszer mégiscsak hiányzik…
Légy te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához lehetőséged van egy külső szolgáltatás felhasználójaként belépni, amennyiben rendelkezel ilyennel. Ha nincs fiókod egyik szolgáltatásnál sem, akkor töltsd ki a lentebbi mezőket.
A * -al megjelölt mezők kitöltése kötekező!