Olvasokkk

Van a könyveknek egy olyan válfaja, amiben nem csalódhatunk: az életrajzok. Főleg, ha olyan ember életrajzát olvassuk, aki valamilyen módon hatott ránk. Úgy álltam neki ennek az önéletrajznak, hogy majd biztos nagy érzelmi kavalkád lesz benne a betegsége miatt. Hát tévedtem. Mármint érzelmek persze voltak, de annyira tényszerűen, emberien, megbékélten, hogy azt megnyugtató volt olvasni. Pont azt adta a könyv, amit remélni mertem volna tőle. Tehát teljesen rendben volt. De azért nem én lennék, ha nem találnék valamit, amibe bele lehet kötni. Egy dolog ugyanis nagyon nem tetszett. Persze ezt elsősorban nem Michael J.-nél kéne megreklamálni, hanem a fordítónál, mert ő hibázott. Igen, ezt így kerek-perec le merem írni. Ha valaki könyvfordításra (nem szakkönyv) adja a fejét, a munkájánál két szempontot kellene figyelembe vennie. Az egyik, hogy minél hitelesebben adja vissza az eredeti szöveget, és emellett hivatásához kellene párosodnia egy olyan elszántságnak, hogy védje, ápolja a magyar nyelvet. Nagyon nem szoktam szeretni az olyan megnyilvánulásokat, amikor egy irodalmi ember, legyen az író, műfordító, színész, vagy valami hasonló szakmát űző ember feleslegesen idegen szavakat használ. Mert nem kell aspektust írni, ha van rá egy olyan magyar szavunk, hogy szempont. Lehet, hogy Fox az eredeti írást nyomta tele idegen szavakkal, ezzel is kompenzálva a „csak” érettségiig eljutott tanulmányait, de ettől nekünk még nem kellett volna deklarálást olvasni megállapítás helyett, mert ugye ez nem ront a hitelességen.

Az előbb megemlített „érettségiig eljutott tanulmányokat” pedig nem kell félreérteni. Nem bírálat, vagy lenézés miatt írtam. A könyvből kiderült, hogy valahogy bántja a hiúságát a szerzőnek. Én inkább örülök neki, hogy ez kiderült számomra, mert így Amerika szerzett nálam egy piros pontot. Mert ezek szerint ott nem az a fontos, hogy kinek milyen papírja van, hanem, hogy ki mihez ért. Talán érdemes lenne ezt átvennünk a „hülye” ünnepek helyett!