Olvasokkk

Annak ellenére, hogy az elmúlt pár bejegyzésünk arról tanúskodik, hogy néha bizony mellé tudunk nyúlni egy-két egymásnak szánt/ajánlott könyvvel, azért nagy többségében mégiscsak beletalálunk ám. Vagyis pontosítok (Móni nevébe mégse akarok nyilatkozni): a blog elindítása óta négy könyv került a „hű erre a könyvre mindig emlékezni fogok” kategóriába, és ebből háromnál benne volt drága barátosném keze, ergo ő nagyon is képes beletalálni.

Az utolsó ilyen telitalálat ez a Richmond remek. Amikor Móni felhívta rá a figyelmem egy átküldött link formájában, akkor elolvasva a fülszövegét valahogy nem villanyozott fel. Aztán amikor Mártival róttuk a már megszokottnak mondható „rituális” könyvesboltos köreinket és nem találtam semmit, de egy ajándékkönyvvel lógtam magamnak, és megláttam az Úgysem ismered-et a polcon, „hát miért ne?” gondoltam magamban. Jó gondolat volt.

Annyira sablonos lenne, ha azt írnám, hogy egyszerűen nem tudtam letenni a könyvet, de ha megpróbálom elmagyarázni, hogy miért akkor talán kevésbé lesz klisé szöveg. Az erdőnél, vagy a Viharszigetnél, de még a Szél árnyékánál is a feszültség, a „jaj, mi fog történni?” izgalom volt az, ami a kezembe ragasztotta a könyvet. Az Úgysem ismered a hangulata miatt lett számomra letehetetlen. Ez nem a pörgős események, a kiszámíthatatlan történések regénye. Ez egy külön atmoszférát teremtő történet, ahol egy nővérét elvesztő húg kálváriáját követhetjük végig. Nem tudom, talán azért jött át ennyire a sztori, mert annyira át tudtam érezni Ellie érzelmi tépelődéseit. Talán túl ismerős volt a mások által megalkotott szerepben élni feeling. Igen, valószínűleg a személyesség miatt merültem bele ennyire a Richmond által teremtett hangulatvilágba, és igen, ezért minden pillanatát imádtam. (Ezek után muszáj lesz elolvasnom a Köd évét is!)

Hm, lehet, hogy most ezzel tönkre fogom vágni ezt a posztot, de egy megjegyzést kell még tennem. A múltkor más könyvmolyok blogjait szemezgetve ráakadtam egy posztra, ami Segal Orvosok című könyvéről íródott. A bejegyzést olvasva kiderült, hogy azt egy orvostanhallgató hölgy írta, aki a szakmai bakik miatt nullásra pocskondiázta azt a regényt. Akkor ezen felháborodtam, mert egy halandó kisember, akinek köze nincs az egészségügyhöz nem fog olyan dolgokon leakadni, hogy melyik vizsga milyen nehéz, meg hogy mennyire ivódik be a formalinszag az ember bőrébe, stb., de  a poszt full negatív kicsengése miatt lehet, hogy páran elálltak a könyv elolvasásának szándékától. Nos ha akkor fel voltam háborodva, akkor most duplán fel vagyok. Ha valaki azt mondja egy könyvre, hogy „ez nekem nem tetszett”, megrántom a vállam, és ha olyan hangulatom van, attól még simán nekiállok elolvasni, mert „ízlések és pofonok” ugye. De ha valaki azt mondja, hogy egy könyv nem hiteles… Az Úgysem ismered a matematika világa körül forog, ami meg az én asztalom, és igen ebben is voltak szakmai bakik. De ha most ezen nekiállnék problémázni, és azzal valakinek elvenném a kedvét, azt egy életre bánnám, mert sosem lehet tudni kinek mit jelenthet, mit ajándékozhat egy-egy könyv.