Olvasokkk

Még karácsony előtt láttam meg a Kés a Zajbant a boltban, de akkor csak annyi időre vettem a kezembe, hogy átfutottam a fülszövegét és “Ez jó lehet!” megjegyzéssel vissza is tettem a polcra. A napokban viszont eszembe jutott, hogy utána kellene nézni mit írnak róla/ hogyan pontozzák mások, és végül ez győzött meg teljes mértékben arról, hogy nekem ezt a könyvet el kell olvasnom.

A 12 éves Todd (aki a mi időszámításunk szerint valójában már 14 éves) Prentissvárosban él közel 150 hímtársával együtt. Ő a  település legfiatalabb tagja, akit már csak egy hónap választ el attól, hogy átessen a beavatási szertartáson, amelynek következtében férfiként tekintenek majd rá és ezáltal ugyanolyan oszlopos tagjává válik a közösségnek, mint a többiek. A város eme szokását teljes titokzatosság lengi körül, ami nem is lenne meglepő, ha éppenséggel nem hallanák és látnák egymás gondolatait a polgárok. Ugyan hogyan lehet már egy ekkora hang-kép felhőben, vagyis Zajban bármit is eltitkolni? Vagy mégis lehet? Todd a születésnapja előtt arra eszmél, hogy az eddig biztonságosnak hitt világa nem is olyan biztonságos, és minden amit ő eddig tudni vélt, amivel a Mesterpolgár teletömette a fejét, nem is teljesen igaz. Hogyan lehet az, hogy valakinek nem hallja a gondolatait? Miért nincsenek nők Prentissvárosban? Miért kell neki elhagynia eddigi 12 évének helyszínét? Hova menjen, ha egyszer nincs más település a bolygón? Sok sok kérdés, amikre csak Todd menekülése közben kapunk magyarázatot.

Már az első oldalon meglepett ez a könyv Mentcs, Todd kutyájának személyében, aki azt hajtogatja, hogy “Kaki! Kaki!”. Itt kezdődött az első szemöldök felvonásom, aztán a helyesírási hibánál jött a következő, és végül egy “nem van” kijelentésnél a harmadik, miközben a fejemben hatalmas kérdőjelek repkedtek, hogy mibe is csöppentem én bele. Aztán persze ráébredtem, hogy a történetet nemcsak hogy Todd szemén keresztül láthatjuk, hanem ő is “írta meg” a maga furcsa prentissvárosi nyelvezetével, amiben nem ismerik a nincs szót, és egyáltalán az is csoda, ha a fiatalságból megtanult valaki írni. Bezzeg a káromkodással nincsen problémája Toddnak, de hát ez talán nem is olyan meglepő, ha egyszer csupa férfi közt nőtt fel nők jelenléte nélkül. Hamar hozzá lehet szokni a fiú laza stílusához, meg ahhoz ahogy néha kiszól nekünk olvasóknak, bár nekünk általában csak a “pofa be!” kiáltás jut. Jókat nevettem az eszmefuttatásain, és a helyzeteken, amit hangos gondolatai keltettek.

A Ness által megrajzolt világ, a Zaj, a naiv Todd és a történet nagyon nagyon nagyon tetszett nekem. Az események egyébként a jövőben játszódnak, ahol telepesek sokasága űrhajókkal más bolygókra vándorolt jobb élet reményében. A technikai fejlettségüket hamar elfelejtették, és most már tényleg úgy élnek, mint a régi idők telepesei, leszámítva, hogy egy új képességgel, a gondolatok hangos kivetítésével ajándékozta meg őket az új haza. A Zaj ábrázolása különösen tetszett: soha nem tudhatod mit hall meg a környezeted, és nagyon ügyesnek kell lenned, ha valamit el akarsz rejteni. Az ÚjVilágban egyébként különféle szerzetekkel találkozhatunk, úgy mint például a szpakkerek vagyis őslakosok, daloló négy méter magas marhák, stb.  Igazából nem nagyon van időnk megbámulni ezeket a teremtményeket, hiszen ahogy Todd elhagyja a várost folyamatos mozgásban van az olvasóval együtt, és amikor kicsit szusszanhatna a fiú, és mi is levegőhöz juthatnánk, máris történik valami, ami nem hagy nyugodni minket, így kerülünk abba a helyzetbe, hogy csak olvasunk és olvasunk. Na meg találgatunk, hogy valójában hogy is volt minden.

Az elejétől a végéig tartogat meglepetéseket ez a könyv, és persze úgy van vége, hogy nem győzöm kivárni amíg megjelenik a következő kötet. Nem sok tippem van a jövőre a nézve, de azt tudom, hogy ez a különleges bátor srác, Todd Hewitt megnyert magának, és általa egy újabb szuper sorozat került fel a listámra.

A borítót muszáj megemlítenem még, mert a képeken nem látszik, hogy a KÉS feliratot átszelő piros csík valójában egy vágás, és az alatta levő piros lap adja neki a színezést. (A könyvből kiderül mi is ez valójában. ;) ) A borítón egyébként kis ízelítőt kapunk a Zajból, igaz csak írás formájában, de már így is nagyon jól látszik, hogy mekkora káosz lenne, ha hallanánk egymás gondolatait. Hú, belegondolni is rossz, hogy milyen lenne úgy élni!

A könyvet és az apró ajándékokat köszönöm szépen
Ágoston Alexandrának (Vivandra Könyvek)! :)