Az előző rész után tartottam egy kis szünetet, mert bár biztos voltam benne, hogy az egész sorozatot el fogom olvasni, mégsem bírtam nekiállni a második kötetnek. Féltem attól, hogy megint nehezen fogok ráhangolódni a történetre, de aztán azon kaptam magam, hogy csak úgy falom az oldalakat már az első laptól kezdve. Nem egyszer ültem le úgy olvasni, hogy rettenetesen álmosnak éreztem magam, és nagy meglepetésemre nem elbóbiskoltam a könyvön, hanem felébredtem tőle. Letehetetlen volt!
Most már kicsit otthonosabban mozogtam az űr környezetben, eligazodtam a Raas családfán, de azt, hogy melyik bolygó melyik is, na azt még mindig nem tudtam megjegyezni. Emellett meglepő módon könnyen vettem a háborús leírásokat és nem untam a politikával foglalkozó oldalakat sem.
Továbbra is a Judyval történteket olvastam a legszívesebben, bár most nem tetszettek azok a helyzetek, amikbe került. Ő ugyanis felnőtt az előző kötet óta, én azonban nem nőttem vele együtt, és valahogy mindig gyerekként gondoltam rá, egy gyerekhez pedig nem illet egy férj.
Giin oldalainál nem maradhatott el a politika, de valahogy ezek a részek most nem tűntek olyan unalmasnak a számomra. Főleg akkor nem amikor újra nyomozni kezdett Lennen halálának oka után, és olyan összefüggésekre jött rá, amiket nem is gondoltam volna. Azt hiszem ezzel kapcsolatban nem kevés meglepetés fog még érni a harmadik kötetben (na meg persze minden mással kapcsolatban is).
Egy idő után azon kaptam magam, hogy újra szimpatizálok Yannal, ugyanis több dologban is megváltozott a gondolkodása, aminek következtében megint tudtam azonosulni vele. Bár az ő új környezete a csatatér lett, a harcok, seregének vezetése – ami megint csak nem tartozik a kedvenceim közé -, mégis érdekes volt ez a szál is, mert itt is történtek olyan dolgok, amik hoztak megdöbbentő pillanatokat.
Eta, a szerző folyamatosan fenn tudja tartani az érdeklődésemet, mert mindig képes olyan csavart, olyan váratlan dolgokat belevinni az eseményekbe, hogy utána idő kell ahhoz, hogy újra magamhoz térjek. Soha nem tudhattam mikor jön valami olyasmi, amire nem számítok, olyanok amiknél mindig áltattam magam, hogy “á, nem, ez tuti nem így lesz, itt jön majd valami mentő körülmény”, ami jött is volna más regények esetén, de nem itt. A szereplőkről kialakított véleményem is sokszor változott, ahogy új dolgok történtek velük, ami megint csak nem megszokott a számomra.
Sajnos az utolsó 50 oldalt nem tudtam folyamatosan olvasni, mert mindig közbejött valami, ami miatt le kellett tennem a kötetet. A sokadik ilyennél olyat éreztem, amit még eddig más könyveknél soha: őrjöngtem (persze csak magamban) amiért nem olvashatok. A második kötet úgy végződött, hogy muszáj volt elkezdenem a következő részt, nem is tudom mit éreztem volna, ha nincs kéznél, lehet őrjöngtem volna tovább, mert nem bírtam volna kivárni, hogy megtudjam hogyan alakult a szereplők élete…
A sorozat eddig olvasott részei:
Az ogfák vöröse
Árulás
Légy te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához lehetőséged van egy külső szolgáltatás felhasználójaként belépni, amennyiben rendelkezel ilyennel. Ha nincs fiókod egyik szolgáltatásnál sem, akkor töltsd ki a lentebbi mezőket.
A * -al megjelölt mezők kitöltése kötekező!