Olvasokkk

A Csodaidők 3. is ugyanúgy olvastatta magát, mint az előző kötet, mégis én a sorozat második könyvét jobban élveztem.  Itt beleestem abba a hibába, hogy hagytam magam befolyásolni a molyos hozzászólások által, vagyis minél előbb tudni akartam mi lesz az a vég, ami miatt alig várom majd a 4. rész megjelenését. Nos, nem meglepő, hogy így nem csattant akkorát az utolsó három fejezet, mint kellett volna, és nem is érzem azt a “muszáj a kezembe vennem a következő részt” érzést sem, sajnos.

Kezdem a már hagyományosnak számító mondatokkal: nem keveredtem el a Raas családfán (ami most nem volt meglepő), de még mindig bajban voltam a bolygókkal és újabban a politikai helyzettel is, ugyanis néha kicsit furcsán éreztem magam, mintha bizonyos dolgoknál csak el kellett volna fogadnom, hogy az adott szituációban ez történt és kész. Nem láttam/értettem hogyan jutottunk oda és miként is történt a megoldás. Ilyenek voltak egyes katonai megmozdulások vagy több Giinnel – Yaannal történt eset is.

Továbbra is nagyon tetszik, hogy soha nem lehetünk biztosak a szereplőink életének alakulásával, mert ahogy történnek velük jó dolgok, úgy megannyi rossz is és nem érezhetjük őket teljes biztonságban. Ugyanez a helyzet az őket körülvevő mellékszereplőkkel is.

Még mindig Judy a kedvencem, a vele történtek késztettek arra, hogy rögtön belevágjak ebbe a kötetbe az előző után. Kezdem úgy érezni, hogy örök elégedetlen vagyok, mert akárhogy is alakul az élete nekem semmi sem tetszik, de ugyanakkor, ha valaki megkérdezné milyen sorsot szánnék neki, nem tudnék rá válaszolni. Most teljes egészében együtt tudtam vele érezni és már nem a gyereket láttam benne, hanem a felnőtt nőt. Emellett ez a szál volt az, amit teljes egészében értettem, láttam hogy jutottunk oda, ahol éppen jártunk. (Persze Giinnél volt olyan, ami Judyval kapcsolatos és többszöri elolvasásra sem értettem.)

Giinnel mindig is volt egy olyan gondom, hogy az ő oldalainál általában lassabban haladtam, mint a többieknél, és ez most sem változott. Ebben a részben valahogy nem tudott lekötni Giin élete. Sokszor olyan hihetetlen, számomra elképzelhetetlen dolgok történtek vele, pl.: ha olyan híres, akkor miért van az, hogy sok olyan, akitől elvárható lenne, nem ismeri fel? – vagy itt az hozható fel oknak, hogy nem vagyok tisztában azzal melyik bolygó melyik is?

A Yaan iránti szimpátiám még erősebb lett, mint volt a korábbi részben. Az ő helyzetét is át tudtam érezni, akárcsak Judyét és kíváncsian várom, hogy mi fog történni vele a 4. kötetben.

A csattanós vég várása mellett egy másik hibába is beleestem olvasás közben: folyamatosan azt próbáltam meg kitalálni, hogy ki/kik lesznek az árulók és talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy néha fontos politikai dolgok felett elsiklott a figyelmem. A végén már mindenki gyanús volt, ami egyre türelmetlenebbé tett, hogy tegyen már valamit az illető, amitől biztos lehetek benne, jó helyen keresgélek.

Ez a kötet ugyanolyan jó volt mint az eddigiek: mindig történt valami váratlan, főleg akkor, amikor egy szereplő fejezete véget ért, így muszáj volt gyorsan továbbhaladni, hogy újra hozzáérjek. Most sem tudtam letenni a könyvet és egy pillanatig sem éreztem unalmasnak (na jó, néha amikor olyan téma volt, akkor egy kicsit). Bár nem teljes lelkesedéssel, de azért nagyon várom a 4. kötet megjelenését, ami hamarosan itt is lesz.

A sorozat eddig olvasott részei:
Az ogfák vöröse
Kiszakadtak