Olvasokkk

A múlt héten érkezett meg az Egy boltkóros naplója postán, hála a Molyon folytatott cserekereskedelmemnek.  Eleinte úgy voltam vele, hogy felteszem a polcra, aztán majd úgy két év múlva – mint ahogy az a második rész esetében is volt – előszedem és elszórakozom rajta. De amikor éjjel befejeztem Az erdőt, és még nem voltam kellően álmos, hogy aludni menjek, csak úgy néhány oldal erejéig a kezembe vettem ezt a könyvet, és meglepetésemre nem igazán akartam letenni. Na, nem azért, mert olyan nagy dolgok történtek volna benne, hanem mert Becky Bloomwood megint csak hozta a szokásos bénázós formáját, én meg csak nevettem és nevettem. (A következő rész bejegyzése: Sophie Kinsella: Pánik a plázában)

Szerintem, ha erre a borítóra és címre bárki ránéz, akkor nagyjából sejtheti is, hogy mi fog rá várni: vásárlás, vásárlás és vásárlás. Na jó, ennél kicsit több: Becky kényszeres vásárlása megfűszerezve a spórolásra tett kísérleteivel, ezek elbaltázásával és olyan helyzetekkel, amiken jól szórakozik az ember, még akkor is, hogyha azok néha kicsit erőltetettek. Becky vásárol – Becky gondolkodik – ez van egy majdnem végtelen ciklusba pakolva úgy, hogy bár ez így unalmasnak hangzik, mégsem az, hiszen a “gondolkodik” rész mindig szül valami olyan mértékű hülyeséget, hogy jajjj. Aztán a könyv végén, igaz csak néhány pillanatra, láthatunk egy komoly, egészen valós, nem holmi föld fölött lebegő Beckyt, aki szerintem kicsit gyakrabban is felbukkanhatna.

Azt gondoltam, attól függetlenül, hogy olvastam a második részt, ez az első még hozni fog némi meglepetést, de nem igazán sikerült neki. Kicsit elszúrtam a dolgot, hogy megcseréltem a kettő sorrendjét, sajnos. Azért persze értek meglepetések: Becky itt még nem volt annyira boltkóros, mint amilyen később lett; az általam annyira várt, viccesnek elképzelt Luke & Becky szerelmi szál pedig nem volt úgy kifejtve, nevetéssel teletűzdelve, mint az nekem jól esett volna, holott tulajdonképpen emiatt akartam elolvasni ezt a részt.

Az csak az egyik szokásos félöntudatlan állapotban kimondott, szürkeállománytól független benyögésem volt.

Lehet, hogy Becky adósságokba veri magát, és mivel a pénzügyben dolgozik, ezért hívhatjuk butácskának, de azt a gondolatát osztom, hogy egyszer élünk, és tegyünk azért, hogy ez jó legyen, így ha a vásárlás tesz boldoggá, akkor vásároljunk (könyveket)!

Zárásként csak annyit jegyeznék meg, hogy mivel kedvelem Beckyt,  nem állok meg itt az életével, akarom tudni, hogy mi történik az esküvője szervezése közben, és később a baba holmik beszerzésekor. Ebből a kettőből szerintem megint jó sok nevetést lehet kihozni, nevetni meg jó. :)