Olvasokkk

Hűha, ez annyira tetszett, hogy igazából nem is tudom mit kellene írnom róla, mert szerintem a “Hűha!” tökéletesen összefoglalja mindenféle véleményemet.

Általában nem szeretek rögtön másik könyvbe kezdeni, ahogy végzek egyel, de Az éhezők viadaláról annyi jót olvastam, hogy nem bírtam neki ellenállni (pedig kellett volna, mert a szülinapomra  “kaptam”, ami még kicsit messzebb van). A fülszöveg alapján sejtettem mire számíthatok, de nem gondoltam volna, hogy le sem fogom tudni tenni.

A történéseket a főszereplő, Katniss szemével láthatjuk, így az ő gondolatait, érzelmeit ismerhetjük meg részletesen. Ez egyrészt jó is meg nem is. A viadalt csak az nyerheti meg, aki a legvégén életben marad, így attól izgalmas az egész, hogy soha nem tudhatjuk ki mit tervez, ki kit akar elkapni, mivel mindig csak a főszereplőnk által átélteket ismerhetjük meg. Ennek hátránya azonban az, hogy nem is tudjuk mi történik bent az arénában azokkal, akik nem úgy esnek el, hogy Katniss is ott van a haláluknál. Emellett a másik kiválasztott, Peeta gondolatai, tettei is érdekeltek volna, de sajnos róla is csak Katnisstól szerezhettem információkat. Mondjuk én mindenki fejébe szerettem volna belelátni igazából.

Számomra nem volt különösebben brutális az események bemutatása, így az arénában történteken nem szörnyülködtem. Vagy inkább úgy mondanám, hogy a sebesülések leírásán nem szörnyülködtem, de minden máson meg igen, mert ez a brutális “játék” az emberek szórakoztatására teljes mértékben felháborító.

Nem jellemző, hogy kedvenc szereplőket keresek magamnak, de most valahogy úgy alakult, hogy a kis Ruta nagyon belopta magát a szívembe, és bár Katnisst is kedveltem, mégis Rutát emelném ki. Az okát úgyis tudja, aki olvasta már a könyvet, aki meg még nem, ő megtudja, ha a kezébe veszi (úgysem tudja majd letenni).

Ami nem tetszett, hogy ez volt a második olyan könyvem, melyben negatív jövőkép szerepelt. A Kapitólium szuper modern volt, de körülötte minden más körzet szinte nyomorgott. A körzetek olyanok voltak, mintha nem is a jövőben lennénk, hanem a múltban, vagy egy jelenkori nyomornegyedben. Ez kicsit kiábrándító volt, de persze enélkül talán nem lehetett volna egy ilyen viadal, aminek a jutalma a jólét, már ha túléled a többieket…

Egyelőre nem látom, hogyan is folytatódhatna ez a történet, de bízom benne, hogy a következő két rész is ilyen jó lesz.  Megyek is elolvasni a 2. kötet tartalmát.

A következő részről itt írtam:
Suzanne Collins: Futótűz