Olvasokkk

Nálam a könyvvásárlás egy rítus. Megvan a menete pontról pontra. Először is,  csak úgy nem veszek könyvet. Annak alkalma, oka kell, hogy legyen. Ha ez megvan, akkor elkezdek mazsolázgatni a különböző blogokon, hogy hátha ráakadok valami kincsre. Egy ilyen blog-kirándulás alkalmával akadtam rá Az Avalaon-tervre.

Fogalmam sincs mi vitt rá a bejegyzés elolvasására, hiszen a cím alapján ez valami háborús tevékenységre utal, és – bár van a hátam mögött háborús irodalom is – nem az éppen nekem kitalált téma. Szóval valami rávett, hogy elolvassam a blogot író könyvmolyok véleményét e könyvről. Ahol csak megemlítették, jó kritikát kapott. Hozzáteszem ez gyanús! A legjobb könyvek ugyanis meg kell, hogy osszák a közvéleményt, de erre akkor nem gondoltam, és valahogy meggyőztek: ez egy olvasásra méltó könyv.

Aztán kibattyogtam a könyvesboltba, és holt véletlenül megtaláltam a polcon. Megörültem e szerencsének, ráadásul a könyv jócskán le is volt árazva. Ám amikor a kosárba tettem megakadt a szemem az írón. Ez lehet, hogy most rossz pont, de be kell vallanom addig ez holt nem érdekelt. Szóval író. Német. Nem vagyok faj-, nemzet- , nép-, se semmilyen gyűlölő, de tény, hogy a németeket valahogy nem kedvelem. Nem tudom megnevezni az okát, de ez van. Szóval ott egy pillanatra elgondolkoztam, hogy visszateszem a polcra, de nem tettem. Az a baj, hogy a könyv elolvasása után se tudom eldönteni, hogy sajnálkozzak e ezen, vagy örüljek neki.

Voltak pillanatok, amikor baromira lekötött, volt amikor unatkoztam rajta. Ez még persze semmit nem jelent. A problémám ott van az egésszel, hogy nem értem a célt. Ha az ember olyan könyveket olvas, ami a misztikum jegyében íródott, akkor 3 dolog lehet. Egy: az egész tök hátborzongató, felfoghatatlan, ám a végén mégis megkapjuk a racionális feloldozást. Kettő: az egész felfoghatatlan, és a végén nem kapjuk meg a feloldozást, de erre már rájövünk közben is, mert érezni, azt a pillanatot, amikor az író átbillen arra az oldalra, ahol a józan ész mit sem ér. Három: kapunk egy lezáratlan sztorit, ahol mi dönthetjük el, hogy hogyan fogjuk fel a történetet. Nos, ezzel a könyvvel az volt a bajom, hogy végig úgy tűnik, hogy az író a racionális befejezés felé hajlik, ám mégsem az lesz a vége, ami lehetne jó is, meg váratlan, meg megdöbbentő, de így valahogy olyan suta az egész történet. A másik problémám, hogy az író néha annyira mozgalmasra ír meg egy-egy jelenetet, hogy az pont nem a kívánt eredményt éri el, azaz nem szítja fel az izgalmakat, inkább annyira összekuszált lesz az egész, hogy a végén már azt sem tudjuk most akkor ki mit is csinált, ki ugrott neki kinek, és egyébként is, most mi is történt?? Az első ilyennél azt gondoltam, hogy én nem tudtam valami miatt figyelni, és visszalapoztam, hogy újra olvassam, na de amikor ezt már harmadszor kell megtennem, az azért már gáz!

Tehát összegzésként, a könyv olvasható, senkit nem beszélnék le róla, mert a központi mondakör olyan része van érintve, amiről tényleg keveset hallani. Én legalábbis egy könyvben találkoztam vele eddig. Ezen kívül, aki szereti a misztikumot, az akciót, a krimit, annak tényleg szórakoztató lesz, csak mint említettem vannak benne olykor bosszantó momentumok. De ha ezeket elhessegetjük, akkor tényleg jó napozási kelléket tarthatunk a kezünkben.