Már előre félek tőle, mivel a tavalyi listámról alig fogyott el valami. Na de sebaj, majd idén (hála az alternatív listámnak) megmutatom, hogy 12 előre meghatározott könyvet igenis képes vagyok elolvasni! De bizony ám!

Lássuk azért, hogy ki hogy teljesített a Csökkentsd a Várólistádat 2011-en:
Kethy: 12/11 (A Pi élete kifogott rajta, hála nekem! Bocsiiiii!)
Mónika: 12/3 (Hát igen, khm.)

Az idei 12-es listák:

Tavaly karácsonykor sajnos nem készítettem ilyen bejegyzést, pedig ezeknek köszönhetően tudom nyomon követni (ha már egyszer mindent elfelejtek), hogy kitől milyen olvasnivalót kaptam abban az évben.

Kethyvel minden decemberben összefutunk, és egy közösen eltöltött hétvége alkalmával megajándékozzuk egymást. Könyvvel. Mi mást is adhatna egymásnak két ekkora könyvmoly? ;)

Ezeknek a találkozásoknak most már három évre visszavezethető hagyományai vannak, amik például abban nyilvánulnak meg, hogy Kethy addig képes csomagolópapírt keresgélni nekem, amíg nem talál valami… nos, valami naggggyon rózsaszínt. Azt ne kérdezzétek, hogy miért pont ezt a színt választja, magam sem tudom… *pirul*

Emellett hazautam napján mindig írunk néhány sort a könyvek elejébe, ami rendszerint vagy egy aktuális közös élményt örökít meg (“egér” a lakásban), vagy csak egyszerűen semmitmondó (“Remélem, tetszeni fog!”). Akárhogy is, de újra meg újra elolvasva ezeket mindig mosolygok rajtuk!

A hagyomány része az is, hogy barátnőm soha nem nézi meg a kívánságlistámat, illetve nem jegyzi meg egyik “ez a könyv jó lehet” kijelentésemet sem, hanem mindig magától választ. Eddig egyetlen egyszer nyúlt nagyon mellé: a Coelho könyvvel. De azzal nagyon! Azóta inkább a csajos könnyedségek közül válogat, amit persze csöppet sem bánok. Intimgyanta, mi? :P

Szóval a hosszas bevezető után, Kethytől a következő könyveket kaptam idén (a cuki tökökkel együtt):

Robert Rave: Intimgyanta

Lloyd Jones: Mister Pip

Köszönöm szépen, Kethy! :)

Idén először vettem részt a molyos karácsonyi ajándékozáson. Tavaly sajnos lemaradtam róla, de most szerencsére időben jelentkeztem és nagy izgalommal tekintettem mind a nekem sorsolt személy (@Sylvie) meglepetésének beszerzésére, mind pedig a számomra húzott moly kilétére és ajándékára. Az utolsó előtti héten már akkora lázban voltam, hogy ahogy hazaértem a munkából rögtön azt lestem, meghozta-e már a postás a molyangyalkám csomagját. Aztán egyszer csak ott volt, és én nem bírtam neki ellenállni! Kibontottam és aztán már csak vigyorogtam egész este!

@Pupillától a következő könyvet kaptam (egy szuper könyvtartóval együtt):

Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája

Köszönöm szépen, @Pupilla! :)

Az idei év egyik legnagyobb meglepetése és öröme Niki jól becsomagolt meglepetése volt, amit már annyira vártam, hogy szabályosan kikaptam a postás kezéből és vittem is kibontani! Hát nem volt egyszerű művelet, de annál nagyobb volt az örömöm, amikor a dobozból előbukkantak olyan apróságok, mint a mini csokik, gumicukrok, a dísz, éééés a piros mikulásos zacskóba rejtett könyv! Annyira, de annyira boldog voltam, hogy nem tudom elégszer megköszönni neked, Niki! :)

Nikitől tehát a következő könyvet kaptam:

Sophie Kinsella: Segítség, kísértet!

Köszönöm szépen, Niki! :)

“Szép blogoknak, melyekben van némi extra!” 

A díjat pedig azon blogtársaknak adnám tovább, akiket rendszeresen olvasok,
és szeretem, hogy mindegyiküknél sok-sok extra dolgot találhatok.
(Tudnék még másokat is felsorolni, de ők már megkapták ezt a jutalmat.)

Niki

Angelika

Katamanó

Elhaym

De hogy mindenki értse miről is gagyorászok: a hét egyik témája „Az vagy, amit olvasol”, azaz lehet-e valakinek a személyiségére következtetni az olvasmányai alapján? Az eredeti kínai közmondás úgy hangzik, hogy “az vagy amit eszel”. Ez mostanában elég divatos lett az uralkodó fitness-láz miatt, ezért egyre gyakrabban lehet hallani magát a közmondást is, meg a felkapottsága miatt az átültetett verziókat is: az vagy amit csinálsz, az vagy amit felveszel, stb. Na de nem okoskodok tovább, inkább nézzük ezt a verziót: az vagy amit olvasol… Az vagy amit olvasol???

Csupán magamból kiindulva – ha feltenném ezt a kérdést a “könyvmoly társadalomnak” szinte biztos vagyok benne, hogy többen válaszolnának nemmel, mint igennel. Ezt azért gondolom, mert egy: kiszámíthatóak nyilván kevesen szeretnek lenni; kettő: ha valaki szeret olvasni igyekszik arra törekedni, hogy minél szélesebb skálát bejárjon, hogy minél több író világába, minél több korba belekóstoljon… Sok-sok véletlenszerűen választott könyvnél pedig ki tudna bármire is következtetni? Persze mindent meg lehet közelíteni sok-sok aspektusból. Például lehet azt mondani, hogy jó-jó sok-sok írótól vett könyvek oké, de azért fő irányvonalat lehet találni, mint műfaj, mint stílus, stb. Ez igaz is, de vajon abból mit lehet leszűrni? Ha valaki már járt az oldalunkon, és megnézte miket is olvasok általában, akkor körülbelül azt láthatja, hogy szeretem a kalandregényeket, a krimiket, a drámákat, és olykor lazításként jöhet némi rózsaszín limonádé, némi női irodalom. De mit árul ez el rólam?

Valamikor az ősidőben, még középsuli utolsó évében el lehetett menni továbbtanulási tanácsadásra. A legális lógást ki kellett használni, így elmentem. Egy kedves pszichológus néni elém tett egy tesztet, hogy azt töltsem ki, és utána megmondja a tutit. Az egész kérdőív olyan pontokból állt, hogy mit szeretnél csinálni inkább: számítógépet használni, vagy erdőt járni? Ilyen értelmetlen párosítású dolgokból volt rengeteg, és mindet átgondoltan, öszíntén meg is válaszoltam. Sajnos van egy olyan gyenge tulajdonságom, hogy az orvoslással kapcsolatos témáktól meglehetősen írtózom. Na nem leszek rosszul a vér látványától, de ha lehet elkerülöm. Ezért minden olyan kérdéspárnál, amiben valahogy az egészségügy érintve volt inkább a pár másik felét jelöltem be, mindegy mi volt az, csak nehogy olyasmit találjon ki a néni, hogy márpedig nekem egészségügyi vonal dukálna. Hát nem erre jutott. Helyette azt a diagnózist állította fel, hogy pszichikailag ki vagyok égve. 18 éves voltam akkor, túlfűtve minden létező tinédzserkori hormonnal, de érzelmileg kiégettnek tituláltak… Nagy arculcsapásként ért.

Mindezzel persze nem akarom azt állítani, hogy nem lehet levonni következtetéseket, mert nyilván lehet, csak vigyázni kell mit is vonunk le, és figyelembe kell venni, hogy esetleg lehet más magyarázat, más megoldás is. Sőt, mindig van más megoldás! Például a krimi-szeretetemről lehetne következtetni arra, hogy van bennem némi szadista hajlam, holott ki nem állhatom az erőszakot. Egyszerűen csak annyi a megoldás, hogy szeretem a talányokat, a rejtvényeket, szeretem egy-egy megoldás szép levezetését, a brillináns gondolatmeneteket… Az, hogy kalandregényeket olvasok nem jelenti, hogy távoli tájak beutazása lenne minden vágyam, csupán annyi van mögötte, hogy szeretem az izgalmas történeteket, szeretem, amikor magával ragad egy könyv, amikor belemerülhetek egy másik világba úgy, hogy bármikor megszakíthatom az utazást, bármikor kiléphetek belőle.

Persze mindezek ellenére lelkesen vallom, hogy az ember identitását igenis befolyásolják a könyvek, amiket olvas, amikkel találkozik. Ahogy egy régebbi bejegyzésemben már meséltem: sose fogom elfelejteni milyen hatással voltak rám  kisgyerekkorom meséi. Mennyire megmaradt a mondanivaló, mennyire meg tudta húzni a jó és a rossz kontrasztját egy-egy esti elaltatási történet. Ezek kellenek, fontosak, sokat jelentenek. Csak azt nem lehet eldöntenie egy másik embernek, hogy miként hatnak. Nem lehet tényként következtetéseket levonni semmiből kérdés nélkül. Sok minden kitalálható egy olvasmánylistából, de mielőtt általánosítanánk, mielőtt kategóriákat építenénk kérdezzünk, beszélgessünk, kommunkiáljunk, figyeljünk, hallgassunk meg, mert csak ezek segítségével lehet elmondani ki mi, ki milyen. Tehát maradok a nem válasznál. Nem az vagyok amit olvasok!

Az első, a konvencionális – ami mára már kihalófélben van, de legalábbis ritka –, amikor egy könyv annyira jól sikerült, annyira olvasott volt, hogy fel kellett rá figyelnie a filmes iparágnak. Szinte biztos vagyok benne, hogy mindenki tud sorolni ilyen klasszikusokat, mint például a Száll a kakukk fészkére, az 1984, az Egerek és emberek, az Elfújta a szél, … A lista nagyon hosszú lenne. Ezek olyan művek, amik annyira meghódították az olvasóközönséget, hogy szinte biztos volt, hogy egy filmes változat is csak nyerő projekt lehet.

A második csoport az első inverze: amikor egy film (vagy újabban sorozat) annyira megtöltötte a mozis, tévés kasszákat, hogy azt remélték könyves berkekben, hogy a nyomtatott változat is szállítja majd a zöldhasúakat. Példaként itt is sok hozható. Ha sorozatról beszélünk ott van a Helyszínelők, a Columbo, de még a Szívek szállodáját is láttam könyvbe… Ha pedig filmre gondolunk akkor itt van például az általam már posztolt Most már elég! vagy az Arachnophobia.

És van mostanság egy harmadik csoport is. Amikor az író már úgy írja a könyvet, hogy abból egyből készül is a forgatókönyv. A legsikeresebb alakja ennek a „mozgalomnak” Nicholas Sparks. Szinte nincs olyan könyve, amiből ne készül volna mondhatni azonnal film is. Ha véletlenül nem ugrik be egy sem, íme egy-két cím: Üzenet a palackban, Szerelmünk lapjai, Éjjel a parton, stb. De vannak Sparks mellett mások is, akik egyből keresik a filmes lehetőségeket. Például szintén egy általam is olvasott: a Viharsziget.

A kérdés most már csak az, hogy a három csoportot vizsgálva melyikről lehet elmondani, hogy sikeres olyan tekintetben, hogy mind könyvileg, mind filmileg maradandó élményt okozzon? Sajnos erre reális választ várni, talán úgy lehetne, ha piackutatást csinálnánk, eladási, nézettségi statisztikákat böngésznénk, de tartok tőle a valódi adatok lakat alatt vannak, így csak szubjektív eredményeket állíthatunk, hiszen nem marad más csak az örök érvényű „ízlések és pofonok” rendezési elv.

Így egy saját ízlés szerinti összegzést tennék. Ha az első csoportot nézzük azt mondom, hogy ott feltétlenül a könyv a favorit. Gondoljunk csak bele: az olvasás azért olyan varázslatosan jó dolog, mert használhatjuk a fantáziánkat. Elképzelhetjük magunknak a szereplőket, a helyszíneket, mindent a saját világunk, felfogásunk szerint alakíthatunk. Filmen pedig már csak egy ilyen elképzelést kaphatunk vissza. Ott már nem az igazi történetet láthatjuk, hanem azt a verzióját, amit a rendező belelátott. Az ott, az első csoportnál említett példáimnál a filmadaptációkba voltak jelentős színészi alkotások, mint Nicholson a Száll a kakukkban, vagy Malkovich az Egerek és emberekben, de az ő fantasztikus játékuk nem tudja visszaadni azokat a finom lelki rezdüléseket, amit a könyv feltár előttünk. Ráadásul ezeknél a műveknél azét illik hű maradni a könyvhöz, amitől a film unalmassá válhat azok számára, akik már olvasták azt. Nekem például ilyen volt a Gyűrűk ura első része. Hallom a felhördülést, de be kell vallanom végig se tudtam nézni. Aztán persze van olyan is, amikor nem lehet 100%-ban ragaszkodni a történethez, de ezt tudja feledtetni a látványvilág; ilyenek nekem például a Harry Potter mozik. De éltem már meg olyat is, amikor egy film végképp nem ragaszkodott a könyvhöz, így valami teljesen másat kapunk a végén, mondjuk ide fel tudom hozni a Suttogót.

A második csoport, hát hm. Ez elég érdekes, hiszen itt az után gyártott szerep a könyvé, és hát hogy lehetne akkor jobb? Nem is az. Igaz be kell vallanom, még soha nem vettem a kezembe Helyszínelőkös könyvet, de nem is szeretnék, mert egyszerűen nem hiszem, hogy egy olyan sztorira több időt kellene pazarolni, mint az a 45 perc, amit néha az ember elkap a tv-ben. Azért ezek mégiscsak többnyire rideg gyilkosságok, nem olyan finom lelki tusák, mint amikkel Agatha néni szórakoztat bennünket. Az igenis megér egy-egy délutánt, de ezek filmből könyvesek nekem nem esnek ilyen kategóriába. Ha nem a sorozatokkal foglalkozunk, hanem a filmekkel, hát ott se sokat foglalkoztak vele, hogy a fenti példáimban a szereplők által megélt identitás-válságokat részletezzék, inkább a sztori száll dominált, így sajnos nem tudtak felülemelkedni vizuális őseiken.

A harmadik csapat az maga az abszolút kérdőjel. Ha előbb látom a Viharszigetet, mint ahogy olvasom, nyilván nem tetszett volna annyira a könyv, de így hogy előbb olvastam, és már tudom a slusszpoént, a film nem fog lekötni. Sparks regényeinél se lehet elhatárolódni egyik verziótól sem, hiszen ha az ember érzelgős hangulatban van, szívesen eltölt vele egy délutánt akár a tv elé kuckózza be magát, a könyv mellé. Annyira pedig egyik műve se okozott katarzist, hogy mindkét verzióra időt szánjak.

Akárhogy is, az biztos, hogy ezt a két dolgot, mint a film meg a könyv, sajnos már nem fogjuk tudni szétválasztani. Csak azt tudom remélni, és kívánni minden könyvbarátnak, hogy a filmes adaptációk inkább az első csoportomból kerüljenek ki, hiszen az azt jelentené, hogy született egy újabb gyöngyszem, amit minél többünknek kézbe kell vennie, a nem olvasóknak pedig meg kell majd néznie.

Munkámból kifolyólag a mindennapjaimhoz hozzátartozik a számítógépen való foglalatoskodás, ami valójában gyakran csak annyit jelent, hogy a gép előtt ücsörgök, nagyokat sóhajtozva lesem az órát, hogy mikor mehetek végre haza, és mikor csinálhatok valami kedvemre valót. Ez persze nem egyenlő azzal, hogy nem végzem rendesen a munkámat, csak éppen rengeteg idő jut más kellemesebb időtöltésekre is, mint a hivatalos levelek gépelésére vagy táblázatok készítésére. Ezekben a szabad órákban tulajdonképpen bármivel leköthetném magam, amit az internet kínál, akár olvashatnék is, ám valamiért a gépen való olvasás soha nem tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé. Hiába van rá időm, és hiába adott az eszköz, ami mellől nem szabadulhatok el, nem tud rávenni az unalom, hogy a munkahelyemen e-bookkal kössem le magam. Vagy ha mégis legyűrt a semmittevés, akkor e-könyv olvasás közben hamar elfáradt a szemem, kényelmetlenné vált a székem, és mindenféle kifogást kerestem, csakhogy nyugodt szívvel kijelenthessem: nekem az e-book olvasás nem jön be.

December környékén azonban elkezdtem gondolkodni, hogy annyi mindent lehetne e-bookban megszerezni, és ez bizony nem kevés megtakarítás lehetne a pénztárcámnak, így beköltözött a fejembe az a gondolat, hogy kell nekem egy Kindle. Utána számolgattam, hogyha csak 10 e-könyvet olvasok el rajta, már akkor szépen behozta az árát, így némi rágódás után megrendeltem, és nagy örömmel, lelkesen kezdtem el rajta olvasni. Igen ám, de valamiért nem úgy ment, mint vártam: folyton azt lestem, hogy hány százalékon tartok (pedig a történet jó volt), és ettől az egész első Kindle olvasós élményem teljesen negatívra sikeredett. Persze nem adtam fel, de valahogy számomra a Kindle-n való olvasás nem ad akkora élményt, mintha papír alapú könyvet tartanék a kezemben. Így bár nem bánom, hogy megvettem, mégsem használom ki igazán, hiszen mindig van a polcon olyan új könyv, ami legyőz bármiféle e-bookot, mert amit nagyon el szeretnék olvasni, azt még azelőtt bezsákmányolom, hogy egyáltalán elgondolkodnék rajta vajon elég lesz-e az e-book változata is. Ezért van az, hogy öcsém legszívesebben az egész könyv gyűjteményemet fogná, és ingyen odaadná bárkinek, csak ne foglaljanak el minden helyet a szobában.

Remélem érezhető, hogy a kezdeti nagy tiltakozásomat csak legyőztem azzal, hogy e-book olvasót vettem a kezembe, és ezzel tulajdonképpen behódoltam az e-könyveknek. Az már persze más kérdés, hogy ettől még a kényszeres könyvvásárlásom nem múlt el, és ez még mindig nagyon erősen előnyben van az e-bookokkal szemben, de azért már van ám olyan olvasmány listám is, amit mindenképpen Kindle-re tartogatok.

Általános iskola negyedik osztály, a zsizsik már belénk költözött, hiszen aznap került fel a bűvös VAKÁCIÓ! felirat felkiáltó-jele a táblára, és hát már nem sok kedvünk volt az órákra figyelni. Már vártuk azokat a kellemes semmittevős napokat, amikor már a tanár néninek sincsen kedve tanítani, amikor már a játéké a főszerep, amikor az osztály ajtaján már ott kopogtat a nyári szünet. De ez még egy aktív nap volt, talán az utolsó olvasás óra (akkor még így hívták) abban a tanévben. Óra végén már vagy ezredszer hallottuk a szünet várakozó örömére egyetlen árnyékot vető emlékeztetőjét: „Senki ne feledje, hogy nyáron mindenkit vár a Tüskevár!” És naná, hogy nem volt olyan szerencsénk, hogy a szülők erről a hírről lemaradjanak, így igenis rákényszerítettek az annyira gyűlölt kötelező olvasásra.

Mennyire utáltam azokat a nyári délelőttöket, amikor kint a konyhában ülve écsanyámnak kellett felolvasnom a könyvből. Na de nem kellett engem félteni, nem adtam könnyen magam: abban a pillanatban, hogy anyukám elfordult gyorsan leértem az oldal aljára, majd kicsit többet lapoztam egy oldalnál – olyan harmincat. Mivel nagyon utáltam olvasni, főleg hangosan, ezért nem nagyon vettem a fáradtságot a szép artikulációra, azaz elég monoton és érthetetlen lehetett a motyogásom, így anyunak fel se tűnt egy-egy ilyen nagyobb ugrás a sztoriban. Teljesen meg voltam magammal elégedve, hogy haj milyen jól kitaláltam én ezt, és így nem számolva további veszélyekkel akkori tempómhoz elég gyorsan kijelentettem, hogy végeztem a könyvvel.

Gondolom, mondanom se kell, hogy akkor jöttek a „további veszélyek”: apukámnak elég gyanús lett a gyorsaságom, és mivel ő ismerte a történetet legnagyobb pechemre belekérdezett… Semmire nem válaszoltam jól, összekevertem Matula bácsit István bácsival, Tutajos Bütyökkel, Piri mamát Nancsi nénivel, Csikasz neve ködbe veszett, vihar nemis  volt, szóval rendesen elpuskáztam. Erre jött az atyai szigor, mely TV megvonást hozott egészen addig, amíg el nem olvasom rendesen. Akkor már nem kellett a hangos olvasással bajlódnom, főhettem a saját levembe a szobában,  összezárva a könyvvel. Ezt senki nem fogja elhinni nekem – most így felelevenítve a sztorit jutott eszembe –, gyors ütemet akartam felvenni azért, hogy nehogy lemaradjak a Szomszédok következő csütörtöki részéről… Igen, csak 10 éves voltam, és elképzelésem nincs mi vonzott akkor e Magyar Televíziós remekbe, hacsak nem az tetszett, hogy az biztos családi program volt, mert más elfogadható magyarázatot innen sok-sok év távlatából nem igen találnék…

Tehát nekiestem nagyon utált fekete borítós Tüskevár példányomnak – immár becsületesen. Engem lepett meg a legjobban: nem csak hogy felvettem a ritmust, de még túl is szárnyaltam eredeti elképzeléseimet. Azaz, esténként nem tudtam letenni… Tetszett! Sőt, oda voltam érte! Egy-egy horgász- vagy vadászkalandnál úgy kimelegedtem, mintha én mászkáltam volna a tűző napon a Kis-Balaton tájain.

Persze kimondani hangosan, szülők előtt, hogy „hű ez jó volt”, arról szó sem lehetett. Így csak egy olyan megjegyzést tettem apunak a már sikeresen zajló kikérdezés után, hogy „nem szeretek olvasni, de a folytatásra azért kíváncsi lennék”. Na, apukámnak se kellett több, beült a kocsiba, elrobogott az első könyvesboltig és alig egy órával később a kezembe nyomta a Téli berket. Itt lett végem. Megfertőződtem. Igaz utána még nem olvastam rendszeresen, és azt hiszem az olvasókönyv egy-egy történeténél nem is jutottam tovább, de a következő nyári kötelezőnél, a Pál utcai fiúknál már nem akartam csalni. És amikor az is magával ragadott, onnantól lettem rendszeres látogatója a könyvek oázisának, amihez a belépőjegyet egyértelműen első olvasási élményeim, Fekete halhatatlan klasszikusai adták.

Mint láthatjátok az oldal felépítését alapjaiban megváltoztattuk. Szakítva az eddigi blogos elrendezéssel, most még inkább a könyveké a főszerep.
A főoldalon mindjárt azok a könyvek fogadnak titeket, amelyek a legnépszerűbbek voltak az oldal indulása óta. Ezt követi a legfrissebb három könyves írásunk, majd legutóbbi egyéb témájú bejegyzésünk.

Persze az oldal minden más része is jelentősen megváltozott, áttekinthetőbb, egységesebb lett.

Ezek közül amiket fontos kiemelni:

• A felső menü segítségével, egyszerűen tudtok válogatni a két bloggerina írásai között, vagy akár megnézni, milyen íróktól olvastunk eddig.
• Bejegyzéseket listázó oldalon (keresés eredménye, címkék, kategóriák) használhatsz részletes keresőt, amellyel tovább finomíthatsz a találati listán.
• A hozzászólásoknál most már tudtok válaszolni egymás hozzászólására, így még áttekinthetőbbé téve a párbeszéd szerű kommentelést.

Mint minden nagyobb átalakulásnál, itt is maradhatnak hibák, hiányosságok. Ezeket igyekszünk felderíteni, javítani, de adva a „több szem, többet lát” mondásra, titeket is kérünk, hogy ha láttok valami rendellenességet, azt jelezzétek e-mailben, vagy itt a hozzászólásokban.

Az oldal régi böngészőkkel nem kompatibilis:

• Internet Explorer 6, 7
• Firefox 2
• Opera 10
• Safari 4

Ha ezen verziójú böngészők egyikét használod, akkor mindenképpen frissíts az aktuális verzióra!

Néhány fontos link:

• Az oldal hivatalos URL-je: http://olvasok.blintdesign.hu
• Twitter: http://twitter.com/olvasokkk
• Facebook: http://www.facebook.com/olvasok
• RSS Feed a bejegyzésekhez: http://feeds.feedburner.com/Olvasokkk
• RSS Feed a kommentekhez: http://feeds.feedburner.com/Olvasokkk-kommentek

További jó olvasást és időtöltést az oldalon!

Tennivalók:

• Egy bejegyzés amiben a díj logója megjelenik és a szabályok feltüntetésre kerülnek.
• Belinkelni azt a személyt akitől a díjat kaptad és tudatni vele, hogy elfogadod.
• Továbbadni 3-5 tehetséges, lehetőleg kezdő blogtársadnak és ezt tudatni is velük.

Akik a díjat tőlünk kapják:

Connie (bár ő már nem kezdő blogger), Szilvamag, Kriszti