Az ember örök álma valósul meg e könyv lapjain. Hősei rátalálnak az elveszett Édenre, amit a valóságban hiába igyekszünk újra megteremteni, sőt talán egyre messzebb kerülünk tőle. Szép álom ez, de kockázatos is. Ennek kifejtése adja a regény valóban ritka izgalmait: merész fordulatosságát és a szellemi borzongásokat. Tibet és a Kék Hold völgye sokak szemében máig egyet jelent: a földi Paradicsom tökéletesen megvalósult modelljét. Ezt a képzetet hét évtizeddel ezelőtt James Hilton angol író teremtette meg, aki 1933-ban kiadta a 20. század később talán legismertebbé vált regényét, A Kék Hold völgyét. Azt a krimit, amire egyformán bólint rá ma is a legfinnyásabb irodalmi ízlésű olvasó és a krimirajongó is. Ezért fordították le londoni megjelenése után szinte azonnal számos nyelvre, köztük magyarra, és az sem véletlen, hogy magyarul éppen Déry Tibor fordításában jelent meg. Nagy sikerű filmek, színpadi változatok is készültek belőle, hatására jobb módú utazók seregei indultak Tibet és India határvidékének ismeretlen hegyei közé a lámakolostorokba.

Azt mondja a fáma, hogy a könyv rajongói körének száma azért óriási, mert nem csak a misztikumot kedvelők olvasták szívesen, hanem a krimit kedvelők is. Az a helyzet, hogy mindkét tábort erősítem, ennek ellenére a regény nálam megbukott. Méghozzá nagyon. Nem szoktam ennyire erőteljesen negatívan fogalmazni, ha könyvről van szó, de ennél bugyutább irodalmat nem igen olvastam. A jellemábrázolások elnagyoltak, a leírások helyenként túlzóak, hosszúak, helyenként nincsenek. A cselekmény meglehetősen döcögős. Az emberi kapcsolatok alakulásának oka pedig érthetetlen. Az olvasó – legalábbis én így voltam vele – várja a feloldását, a megoldást, a miértre a választ, de ez nem érkezik meg. Az egyetlen pozitívuma a történetnek a végkifejlete lehetne, de sajnos az is el lett rontva azzal, hogy az utolsó mindent megkoronázó momentum nem lehetőségként, hanem tényként hangzik el. Így a könyvet csak olyanoknak tudom ajánlani, akik abszolút mazochisták, vagy akik az eddigi értékeléseim alapján úgy gondolják, abszolút ellentétes ízléssel rendelkeznek.